2011. október 20., csütörtök


Bizkaia Bilbao - Olympiakos Pireus                    
(Euroliga, 1. forduló)
11. 10. 21. 20:30

Tipp: Bizkaia Bilbao
Odds: 1.75
Office: Unibet

A szokásostól eltérően most pénteken is rendeznek Euroliga találkozót, nem is akármilyet, a Bilbao-Olympiakos derbit, amely több szempontból is érdekesnek ígérkezik. Nekünk fogadóknak főleg azért, mert egy elég jó oddsot elkaphatunk a baszkok sikerére fogadva. A két klub teljesen más filozófiát képvisel, ami a csapatépítést, játékospolitikát, játékstílust illeti. A Bilbaonál évek óta építgetik ezt a gárdát, évről-évre előrébb lépnek. Nem véletlen, hogy tavaly Európa legerősebb bajnokságának, az ACB ligának is beverekedték magukat a döntőjébe, és csak a Barcelona tudta őket megállítani. Ennek az ezüstéremnek köszönhetően elindulhatnak az Euroligában, tehát a mostani lesz az 1. fellépésük a legrangosabb nemzetközi kupában, így minden bizonnyal óriási hangulat lesz a Bilbao Arénában. A vezetők ennek megfelelően tovább erősítették a csapatot. A meghatározó emberek közül csak Warren távozott, aki a horvát Cedevitához igazolt. A Jackson, Mumbru, Hervelle, Banic, Blums tengely viszont megmaradt. Hozzájuk érkezett a Realból az Euroliga egyik legjobb védőjátékosa Fischer, hazahozták Oroszországból a válogatottban is megforduló Raul Lopezt, leigazolták a Barcelona csupaszív csapatkapitányát Grimaut, a görög válogatott mezét számos alkalommal magára öltő Kakiouzist, továbbá a bosnyák Aksrabic is őket választotta. Ez egy nagyon kiegyensúlyozott, mély keret, amelytől elvárható a továbbjutás. Kicsit felborította az elképzeléseiket, hogy Hervelle rögtön lesérült, de azonnal leigazolták helyére Oldenburgból a szerb Stevicet. Mióta a vezetők összehozták az imént említett tengelyt, azóta igaz az az állítás a csapatra, hogy otthon bárkit képes megverni. Jó példa erre a másfél héttel ezelőtti Real elleni derbi, ahol végig vezetve, simán verték a madridi sztárcsapatot, de tavaly megégett már itt a Barca is. Nem lehet kiemelni 1-2 embert az együttesből, mindenki kiveszi részét a munkából, rájuk tényleg igaz, hogy több lábon állnak. Bár azért a villámgyors energiabomba, Jackson kidőlése esetén adódnának gondjaik a kreativitást, pontszerzést illetően. Azonban az amerikai játékmester nagy formában játszik, szóval gond egy szál se. Tehát ez egy kész csapat,, amely ráadásul már játékba is lendült, ez lesz az 5. tétmeccsük idén.
Ezt azért lényeges megemlíteni, mert a görög bajnokság rajtjának csúszása miatt az Olympiakos idén még nem játszott tétmeccset! A másik nagy probléma az velük, hogy Spanoulison és Keseljen kívül gyakorlatilag minden valamirevaló játékosuk otthagyta őket. Olyan klasszisok igazoltak el, mint a még mindig zseniális, veterán Papaloukas, a 2010-es MVP Teodosic, a görög válogatott alapembere Bourousis, az izraeli Halperin, az ausztrál Nielsen, valamint az NBA-ből importált szlovén Nesterovic is, és akkor a tavaly kiegészítő embernek számító Gordonról, Mavrokefalidisről vagy Ercegről nem is beszélve. Nekik a jelenlegi gárdában biztosan nagyobb szerep jutott volna, de ők is leléptek. Érkezett a litván Gecevicius, az Eb-n a macedónok egyik húzóemberének számító Antic, a veterán Papadopoulos, valamint hazahozták a Malagából a súlyos sérülésből visszajövő, fejlődésben kissé megtorpanó Printezist. Ezen a névsoron is látszik, hogy idén az Olympiakos a sztárcsapat kategóriából egyet vissza fog lépni, egy szinttel lejjebb kerül. Gecsevszki a tavalyi Olympiakosban csak kiegészítő ember lehetett volna, Papadopoulos már túl van a csúcson, Printezis a sérülése óta nem az igazi, talán még Antic jelenthet komoly erősítést, bár neki is vannak néha értékelhetetlen meccsei. Persze érkeztek amerikaiak is, közülük a Bambergtől megszerzett Hines mindenképpen használhatónak tűnik, a másik két ember, Lucas és Howard, viszont igazi zsákbamacska. Mindketten az egyetemi bajnokságból érkeztek, nagy kérdés, hogy betudnak-e majd illeszkedni az európai kosárlabdába, ehhez idő kell majd nekik, tőlük jelenleg komoly dolgok nem várhatók, főleg, hogy ez lesz az 1. felnőtt mérkőzésük. A lényeg, hogy a távozók és az érkezők között hatalmas minőségbeli differencia van a távozók javára. Hol van egy Antic vagy Hines, egy Teodosichoz, Papaloukashoz, Bourousishoz vagy akár Nesterovichoz képest...
Szóval adott egy évek óta együtt lévő, jó formának örvendő, otthon bárkire veszélyes Bilbao, és egy teljesen új csapatot építő, nagyon meggyengült, idegenben mindig is gyengébben teljesítő Olympiakos, akiknek ráadásul idén még nem volt tétmeccse, ami egy újjáépülő csapatnál hatványozottan vissza fog ütni. Ilyen oddson mindenképpen tenni kell egy próbát a baszkokkal.
(Pisti1987 elemzése.)
Végeredmény: 76-61

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése