2010. október 6., szerda



Sao Paulo - Vitória                                                          
(Serie A, 28. forduló)
Október 7. 02:50

tipp: Sao Paulo
odds: 1.65
fogadóiroda: Expekt

A brazil Serie A-ban lassan a hajrához közelednek a csapatok. A Sao Paulo gyengén szerepelt a sorozatban, és így csak a 11. helyet foglalhatják el a tabellán. Paulo César Carpegiani személyében új edzője lett a csapatnak. A mester az Atlético Paranaensevel nem egészen egy hete megverte a Vitóriát. Most is hasonló cselekedettre készül. Na meg persze arra, hogy helyes útra terelje játékosait. Ugyanis az ebben az évtizedben remeklő sao pauloiak most még a tavaly elért 3. helyhez is távol állnak, vagyis 13 pontra. Céljuk a még Libertadores Kupa selejtezőt érő 4. hely megszerzése lehet, melyhez a 9 pontos hátrány ledolgozása nem is lehetetlen. Bízhatnak benne a hazai hívek, hogy egy újabb sikeres korszak veszi most újra kezdetét. Érzésem szerint az újdonsült tréner kellőképpen felspanolja a fiúkat, akik egy győzelemmel fogják köszönteni Carpegianit. Ehhez kellemes ellenfélnek mutatkozik a Vitória csapata, amely eddig még pontot sem tudott szerezni az impozáns Morumbiban. Gyenge formában érkezik a Vitória a vendégségbe. Zsinórban 3 meccset buktak. Nekik is kellenének a pontok, hiszen csak a 14. helyen tanyáznak. Az odavágón a Vitórai győzni tudott, de azt gondolom, hogy a mai mérkőzésen sem sok babér terem majd nekik. A sokkal erősebb játékosgarnitúrával rendelkező Sao Paulo FC-nek simán hoznia kell ezt a meccset. Ezzel megőrzik majd a 100%-os mutatójukat a hazaiak a vendég együttessel szemben az egymás elleni örökmérleget nézve.
2-0 (2-0)

1 megjegyzés:

  1. Kockázatos tipp. De jöhet simán vagy nyögvenyelősen is. Azért én sok pénzt nem teszek fel rá. Csak ez az ésszerű elővetítése a mérkőzésnek.

    VálaszTörlés